A láz kicsit sem kellemes dolog, azonban van értelme.
Az egyik gyakori tévhit az, hogy a láz maga a betegség, pedig ez egyáltalán nem így van: a láz egy következmény, és mindig a mögötte álló okot kell megkeresni. Mielőtt rátérnénk a további, lázzal kapcsolatos tévhitekre, először is tegyük tisztába, hogy mi is a láz, milyen tünetei vannak, és hány foktól számít láznak.
Láznak nevezzük, amikor valamilyen okból kifolyólag megnő a testhőmérsékletünk. Ilyenkor az agy hipotalamusznak nevezett része, mint egy termosztátot, feljebb csavarja a testhőt. Ennek a látszólag értelmetlen dolognak azonban nagyon is jó oka van.
A rövid távú hőemelkedés ugyanis kellemetlen környezetet teremt a baktériumok, vírusok számára, így segít a betegségek leküzdésében. A láz tehát minden esetben okozat, nem pedig ok: mindig a mögötte álló betegséget kell kezelni.
A láz egy gyulladásos állapot és több, különböző dolog is okozhatja, például:
A normál testhőmérséklet egyénenként változó, azonban általában 37 °C körül van. Ami még érdekes, hogy a testhő még napszakonként is változhat: reggel és délelőtt alacsonyabb, késő délután és este pedig magasabb. Az intenzív edzés, és a menstruáció rövid távon szintén megemelheti a testhőmérsékletet.
Hőemelkedés, ha 37,55-38 °C közötti a láz;
A drasztikusan magas 41 °C feletti láz azonban súlyos, ami akár orvosi beavatkozást igényelhet.
Attóm függően, mi okozza a lázat, az alábbi tünetekkel jelentkezhet: izzadás; hidegrázás, borzongás; fejfájás; izomfájdalom; fáradtság; étvágytalanság; ingerlékenység; általános gyengeség-érzet; kiszáradás.
A lázzal kapcsolatban több tévhit is él az ember fejében, így összegyűjtöttük a leggyakoribbakat.
A lázcsillapító használatával nem késleltetjük a gyógyulást, ugyanakkor az sem javasolt, hogy lázcsillapítóval tömjük magunkat, ha hőemelkedésünk van. A 2011 óta Magyarországon is általánosan elfogadott, szakorvosi irányelv szerint ha mi, vagy a gyermekünk nagyon rosszul érzi magát, akkor adhatunk fájdalomcsillapítót. Azonban fontos tudni, hogy a láz természetes folyamat: ha a szervezet leküzdötte a betegséget, akkor magától is elmúlik.
Sokan félnek attól, hogy 40 fok feletti láz esetén "megfő az agyunk" vagyis agykárosodást szenvedünk - ez a félelem azonban teljesen alaptalan.
A lázgörcs nagyon ijesztő, és a gyermekek 5%-át értini az élete során. Ám, ennek ellenére a lázgörcs sem okoz agykárosodást (valójában semmilyen károsodást) és általában 5 percen belül elmúlik. Érdekesség, hogy a lázgörcsöt nem feltétlenül a magas láz váltja ki, hiszen akár már hőemelkedéskor is bekövetkezhet.
A lázgörcsöt nem lehet kezelni lázcsillapítóval, és megelőzni sem. Sőt, valójában a gyermek félrenyelheti a gyógyszert, ami felsértheti a nyelőcsövet, és károkat okozhat.
Nagyon sokan a számok bűvöletében élnek, és teljesen kétségbeesnek, ha a higanyszál 39 fok köré emelkedik. Pedig valójában nem az érték a fontos, hanem a közérzet. Van, hogy 39 fokos lázzal sem érezzük magunkat különösebben rosszul, olykor pedig egy egyszerű hőemelkedés is ledönthet a lábunkról.
A láztól tehát nem kell félni, sem félteni a gyermekünket. A szervezet egy nagyon jól összerakott, komplex rendszer és mindennek megvan a maga értelme. A legjobb, ha hagyjuk őt dolgozni.