Akár életveszélyes következményei is lehetnek annak, ha a magas vérnyomás kezeletlen marad. De honnan ered a vérnyomásmérés és annak elterjedése?
A módszer kifejlesztése Nyikolaj Szergejevics Korotkov nevéhez fűződik. A korábbi orosz katonaorvos 1905-ben egy szentpétervári szemináriumon mutatta be elsőként újító módszerét, amely egészen pontosan határozta meg a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékeket.
A mérés így néz ki: a mandzsettát felhelyezzük, majd az azon belüli nyomás gyorsan megemelkedik a mandzsetta alatti keringés teljes leállásáig. Ezután a manométer higanyszálát engedve hallgatjuk a mandzsetta alatti artériát egy sztetoszkóppal. Az első rövid hangok megjelenése a pulzushullám egy részének áthaladását jelzi a mandzsetta alatt. Az a manometrikus szám, amelynél az első hang megjelenik, a szisztolés érték. Amikor a nyomás annyira lecsökken, hogy a pulzálás megszűnik, akkor olvasható le a minimális vérnyomásérték, vagyis a diasztolés érték.
Valamennyi modern készülék a sztetoszkópot igyekszik kivenni a folyamatból, automatizálva azt, hogy önállóan, otthoni körülmények között is tudjunk vérnyomást mérni – ráadásul pontos eredménnyel. Meg kell jegyezni, hogy a modern, otthon is használható automata vérnyomásmérő készülékek zöme az érfal mozgásából származó, igen kicsi nyomásváltozásokat regisztrálja, azaz oszcillometriás elven működik.
A klinikailag validált készülékek otthoni vérnyomásmérés során sem vezetik félre a használók. Microlife vérnyomásmérőink a pontosság garanciája mellett pedig további korszerű technológiákat nyújtanak a használónak, amelyről ide kattintva tudhat meg többet.